.

A világ legjobb pizzája (videó)

 2010.05.17. 08:17 Szerző: tartufo

Nápoly egyik nem túl előkelő városrészében, közel a pályaudvarhoz van egy egyszerű pizzeria. A portál hétköznapi, belül sincs semmi hivalkodó, a kínálat egyenesen gyenge: kétféle pizza kapható, margherita és marinara, előbbi dupla mozzarellás változatban is, mindkettő több méretben. 

És mégis, hétköznap délben óriási sor áll a hely előtt!

A sor (egy része)

Megkapjuk a cetlinket, 67-es rajtszám. Nem tűnik katasztrofálisnak, hátha már a 60-asnál tartanak. Na ennyire azért nem jó a helyzet, de éppen kikiabál az egyik felszolgáló, quarantacinque, azaz 45, valahogy csak kibírjuk, végülis egy pizza elkészítéséhez nem kell több 3 percnél egy jó helyen. 

A dekor

Aztán elérjuk a sessantát, a hatvanat, kezdek közelebb furakodni a tömegben, hiszen mindjárt mi jövünk, nem is volt olyan hosszú a várakozás. Hm. A kellemetlen meglepetés: nem a sárga cetliknél tartunk, hanem egyelőre a rózsaszín blokknál. Ott tényleg a 67-es következik, a sárga majd csak utána indul nulláról...

Az olasz meló

Szerencsére "csak" 100-ig tart egy blokk, így több rövid séta és egy kis shoppingolás után már tényleg a célegyenesben vagyunk. Szolíd 90 perc telik el összesen az érkezéstől, amíg bejutunk, utána viszont mindent megbocsátunk, és megértjük, hogy miért hajlandóak itt a helyiek is kivárni az elképesztően hosszú várakozási időt az utcán álldogálva.

Van élet a konyhán

Kétféle pizza, néhány méret, 4 és 5.50 euro között. Ennyi az étlap, az itallap hasonlóan szegényes: Coca Cola, Fanta, Peroni Nastro Azzurro sör és ásványvíz. Nem sok. (Na jó, azért a sör sejtet valamit... :))

És akkor mindenki mozgásban, zenére!

És a végeredmény:

Margherita (paradicsom, bazsalikom, extraszűz olivaolaj, (dupla) mozzarella) 

Marinara (paradicsom, oregano, fokhagyma, extraszűz olivaolaj)

Brutálisan jó volt mindkét pizza, természetes ízek, tökéletes alapanyagok, de semmi túlbuzgóság, fior di latte (még csak nem is buffala, azaz bivaly!) a mozzarella, valódi paszírozott paradicsom a szósz és profi a kemence, meg az összes folyamat, érdemes a videón még egyszer megnézni azt a rutinos mozgást, ahogy a nyerstésztára felkerülnek a feltétek, vagy a kemencébe bekerülnek-forgolódnak-kikerülnek a pizzák, mindössze 90 másodperc után). Az árak még egyszer emlékeztetőként (ha valamelyik budapesti pizzás megpróbálná elmagyarázni esetleg, hogy a pizzának drágának kell lennie): 4-5.50 euro. Tehát kb. 1120-1540,- ft között, ha épp drága (280,- Ft) az euro. És semmi felesleges feltét, nincs tonhal, nincs kapribogyó, nincs sonka, ananász főleg nem, egy igazi pizzára semmi ilyesmi nem kell. Igazából a mozzarellából se kellett volna duplát kérni, csak elnyomja a többi ízt.

A Da Michelében csak tudják, 1870 óta űzik az ipart...

UI: Hamarosan játék indul, nagyon izgalmas nyereményért, a győzelemhez Facebook rajongói csoporttagság szükséges! És az se árt, ha az ismerőseid is ott vannak, hogy tudjanak majd rád szavazni...

Címkék: utazás várakozás legjobb sajt tészta kemence pizza nápoly mozzarella pizzeria napoli campania margherita peroni da michele marinara

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otthon édes 2010.05.17. 11:11:26

Hát ez nagyon komoly, a dekor kb., mint a Kádár Étkezdében a Klauzál téren. Triplalájk. A pizza kicsit odakozmálva még mennyeibb.

napjafojgo 2010.05.17. 11:12:49

Nyámmm... én is Nápolyban -igaz nem itt - ettem életem eddigi legjobb pizzáját, úgyhogy van sejtésem, hogy mennyire jó lehet :-)

miszisz 2010.05.17. 12:49:06

Nagyon jó, most olvasok egy Olasz utinaplós regényt és abba is ezt a helyet nevezik meg legjobb pizzának és az étlap is pontos a könyben!
Hurrá!

Magóg napján (törölt) 2010.05.17. 12:56:40

Befröccsent egy liter nyálam hirtelen.
Istenem az IGAZI pizza.

Gesztenye3 2010.05.17. 12:58:08

Tévedés lesz, mert a világ legjobb pizzáját ugyan Nápolyban, de a Di Matteo pizzériában sütik :-). Minden helyi ezt ajánlotta, meg is bizonyosodtam róla ottjártamkor és tényleg THE BEST!
www.parlafood.com/pizzeria-di-matteo-naples/

geusz 2010.05.17. 13:02:41

Isteni finom lehet, én is szívesen berendelnék most egyet. Ugyanakkor az is igaz, hogy a magyarok nagy része nem venné meg ezt a pizzát. "Nézzed öcsém, alig van rajt' valami. Se kóbász, se szalámi, hagyma sincs rajt'! Ezt a szar vékonyt akarod eladni nekem ezerháromér?

tartufo 2010.05.17. 13:04:40

@Gesztenye3: és a Da Michelét kóstoltad?
Mondjuk ha az is nagyon jó, akkor kénytelen leszek visszamenni egy párbajra :)

tartufo 2010.05.17. 13:05:32

@geusz: hát igen. ennek mondjuk olyan a tésztája is, hogy a szélét se hagyja ott senki se :)

r1tch 2010.05.17. 13:05:45

Kár, hogy nem olvastam előbb, most tértem haza Nápolyból.

Nekünk az olasz barátaink biza másik pizzériára mondták, hogy ott kapjuk a világ legjobb pizzáját: a Sorbillo-ban -- www.accademiadellapizza.it/.

Talán ezt támasztja alá, hogy 23.10-kor odaérve még 20 perces várakozással jutottunk csak be.

Itt már van kb 20-féle pizza, az ízekről ugyanazt tudom elmondani, mint tartufo. Egészen addig a pontig nem is tudtam elképzelni, hogy lehetséges ilyen finom pizzát csinálni.

Csak egy gond van: mostantól itthon már csak fanyalogva eszem pizzát....

thehandsomest (törölt) 2010.05.17. 13:10:00

Amúgy most komolyan. Magyarországon ilyen miért nem kapható??? Oké télen nincs paradicsom, vagy ami van az szar, de most tényleg:
-Egy pizzaiolo havi bruttó 350
-Kemence egyszeri 2 milla
-Alapanyagok (minőségiek) kb 300 ft/pizza
-A hely bérlete elhelyezkedéstől függően 300k-1m
+ még max 2-3 alkalmazott
+egyszeri öltség a bútorok is.

Induló költség 3-4 milla
bruttó Profit/pizza kb. 800Ft

Valaki...egy ilyet pécsre lécci...ja és leszarom a "magyaros, hawaii" pizzákat. Nekem ilyen kell.

dedalon74 2010.05.17. 13:44:26

@thehandsomest: Egy kicsit alul tervezted, de nem ez a lényeg.
A recept.
Ami tartalmaz magas sikér tartalmú lisztet, és ami feltehetőleg magyar, csak halandó magyar nem jut hozzá.

Globetrotter2014 2010.05.17. 13:51:16

A Római pizzát sosem felejtem el, életem élegrosszabbja volt... Nápolyban szerencsére helybéliek kalauzoltak el, a kedvencem viszont az a kínai étterem volt Milánó szélén ahova esténkénk olaszok tucatjai zarándokoltak el az autentikus pizza reményében. Többen ettek Pizzát náluk mint kínait...

2010.05.17. 13:58:21

@dedalon74:

Sikérhez hozzá lehet jutni, csak össze kell keverni a jó liszttel.

Csak egy dolgot nem vesztek figyelembe: azt kell eladni, amit megvesznek. A magyarok a feltétes pizzákat kedvelik vastag tésztával. Ennyi.:) Az a 200 ember, aki nem, arra nem érdemes pizzériát nyitni. Az süssön magának otthon.:)

Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2010.05.17. 14:04:51

Magyarországona a legjobb pizzát a Toscana étteremben sikerült enni a Belgrád rakparton... Érdemes mindenkinek kipróbálni... A pizzatészta már maga egy költemény és minden ami rajta van szintén nagyon finom! :) Mondjuk itt is többféle pizza van, meg nem is olcsó, de szintekkel jobb minden másnál...

konyvelomo 2010.05.17. 14:07:50

Nehéz dolog ez a "világ legjobb pizzája" kérdés, ki a vastag tésztát, ki nem, ki a gazdag feltétet, ki nem, ki a ropogósat, ki nem, ...

Én több ilyen helyre is esküszöm, hogy ne menjünk messzire pl. Budán a Marxim, vagy ha Bella Italia: Bologna, Via dell'Indipendenza, az árkádok alatt, nem a fent taglalt klasszikus, de felejthetetlen...

Milánóban van egy parchettás, malacsütő ugyanilyen sorokkal, az is kötelező :)

Lebowski 2010.05.17. 14:11:47

Hát.. a Di Matteoban ettem, tényleg jó. Viszont a Micheleről ódákat zengenek a helyiek, csak nekem nem volt türelmem hozzá. És ajánalnám még a Presidentét...

Gesztenye3 2010.05.17. 15:46:40

@tartufo: da Michelet nem kóstoltam, viszont tényleg próbáld ki Matteot is: ugyanez a szocreál minimál design, kígyózó sorok, ahol a dúsgazdag juppi és a szakadt melós békésen megfér egymás mellett. Igazából ez a hamisítatlan helyi milliő is szükséges a kellő feelinghez.

tartufo 2010.05.17. 21:34:46

@Gesztenye3: ki fogom próbálni feltétlenül, bár egyelőre sajnos nem tudom, hogy mikor megyek újra Nápolyba... De a poszt írása, meg a videó vágása közben alaposan megkívántam a pizzát, csak itthon csalódás lett volna enni...

Mr Chablis 2010.05.19. 19:07:11

Holnap kiderül, milyen jó, Capriról jövet a kompkikötőből odasétálun k reggelizni. Remélem akkor még nincs sor, mert előtte enm reggelizünk a szállodában, utána meg már menni kell tovább...fotók lesznek.

tartufo 2010.05.19. 20:26:54

@Mr Chablis: várjuk, jó étvágyat!
kóstoljátok végig az étlapot! :)

grufftipunk (törölt) 2010.08.29. 10:15:48

Aham. Persze. Nem nagy kunszt, főleg, ha képes vagy egyedül is elkészíteni a világ legfinomabb pizzáját. Olivaolajat kell használni a tészta elkészítésénél, valamint mielőtt berakod a sütőbe, előtte egy kicsit lekezelni a tésztát. Ettől nagyon kellemes állaga lesz, valamint íze. Valamint nagyon fontos, hogy a meggyúrt tészta friss legyen, értem ez alatt, hogy másodnapos, vagy harmadnaposan felhasznált kész tészta már nem fog olyan eredményt hozni, hacsak nem készítetted el olyan faszán. A pizzaszósz a másik sarkalatos, tényleg fontos, hogy igazi, friss paradicsomból legyen paszírozva (vagy darálva inkább), valamint hagyma, és oreganó bele, azt annyi. Ha vékonytésztásat csinálsz, akkor gyerekjáték, hogy 300 celsiuson (vagy felette) percek alatt kész legyen. Viszont ha vastagtésztásat csinálsz, és bőven van rajta feltét, akkor csak 200 celsius körül szabad sütni, és így kábé 15-20 perc múlva már kész is van.
Én nagy pizzás vagyok, saját magamnak csinálok mindig, rendelni már nem szoktam, mert nagyon lehangoló a minőségük ahhoz képest, amit én meg tudok csinálni magamnak. Ezt úgy mondom, hogy etttem már igen drága helyeken igen drága pizzákat.

loláb 2010.08.29. 11:08:45

Na, jövőre megyek úgyis Nápoly környékére, megnézem magamnak ezt a helyet.
süti beállítások módosítása