Nápoly egyik nem túl előkelő városrészében, közel a pályaudvarhoz van egy egyszerű pizzeria. A portál hétköznapi, belül sincs semmi hivalkodó, a kínálat egyenesen gyenge: kétféle pizza kapható, margherita és marinara, előbbi dupla mozzarellás változatban is, mindkettő több méretben. 

És mégis, hétköznap délben óriási sor áll a hely előtt!

A sor (egy része)

Megkapjuk a cetlinket, 67-es rajtszám. Nem tűnik katasztrofálisnak, hátha már a 60-asnál tartanak. Na ennyire azért nem jó a helyzet, de éppen kikiabál az egyik felszolgáló, quarantacinque, azaz 45, valahogy csak kibírjuk, végülis egy pizza elkészítéséhez nem kell több 3 percnél egy jó helyen. 

A dekor

Aztán elérjuk a sessantát, a hatvanat, kezdek közelebb furakodni a tömegben, hiszen mindjárt mi jövünk, nem is volt olyan hosszú a várakozás. Hm. A kellemetlen meglepetés: nem a sárga cetliknél tartunk, hanem egyelőre a rózsaszín blokknál. Ott tényleg a 67-es következik, a sárga majd csak utána indul nulláról...

Az olasz meló

Szerencsére "csak" 100-ig tart egy blokk, így több rövid séta és egy kis shoppingolás után már tényleg a célegyenesben vagyunk. Szolíd 90 perc telik el összesen az érkezéstől, amíg bejutunk, utána viszont mindent megbocsátunk, és megértjük, hogy miért hajlandóak itt a helyiek is kivárni az elképesztően hosszú várakozási időt az utcán álldogálva.

Van élet a konyhán

Kétféle pizza, néhány méret, 4 és 5.50 euro között. Ennyi az étlap, az itallap hasonlóan szegényes: Coca Cola, Fanta, Peroni Nastro Azzurro sör és ásványvíz. Nem sok. (Na jó, azért a sör sejtet valamit... :))

És akkor mindenki mozgásban, zenére!

És a végeredmény:

Margherita (paradicsom, bazsalikom, extraszűz olivaolaj, (dupla) mozzarella) 

Marinara (paradicsom, oregano, fokhagyma, extraszűz olivaolaj)

Brutálisan jó volt mindkét pizza, természetes ízek, tökéletes alapanyagok, de semmi túlbuzgóság, fior di latte (még csak nem is buffala, azaz bivaly!) a mozzarella, valódi paszírozott paradicsom a szósz és profi a kemence, meg az összes folyamat, érdemes a videón még egyszer megnézni azt a rutinos mozgást, ahogy a nyerstésztára felkerülnek a feltétek, vagy a kemencébe bekerülnek-forgolódnak-kikerülnek a pizzák, mindössze 90 másodperc után). Az árak még egyszer emlékeztetőként (ha valamelyik budapesti pizzás megpróbálná elmagyarázni esetleg, hogy a pizzának drágának kell lennie): 4-5.50 euro. Tehát kb. 1120-1540,- ft között, ha épp drága (280,- Ft) az euro. És semmi felesleges feltét, nincs tonhal, nincs kapribogyó, nincs sonka, ananász főleg nem, egy igazi pizzára semmi ilyesmi nem kell. Igazából a mozzarellából se kellett volna duplát kérni, csak elnyomja a többi ízt.

A Da Michelében csak tudják, 1870 óta űzik az ipart...

UI: Hamarosan játék indul, nagyon izgalmas nyereményért, a győzelemhez Facebook rajongói csoporttagság szükséges! És az se árt, ha az ismerőseid is ott vannak, hogy tudjanak majd rád szavazni...