.

Életveszélyes a Colosseum

 2010.08.05. 06:00 Szerző: Vespanna

Rogyadozik Róma leghíresebb ókori műemléke, az évi 4 millió főt vendégül látó Colosseum, amely ez év májusában ismét elhullajtott magából egy másfél négyzetméteres darabot. A lemálló részt a nyolcvanas években felhelyezett védőhálók sem tudták megtartani.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kora reggeli baleset nem követelt áldozatot, a dolog mégis tarthatatlan. A város vezetésének az ügy kapcsán be kellett látnia, a 9 eurós belépőjegy kevés a nagyívű felújításokhoz, így olasz és külföldi befektetőket is megbízna az épület restaurálási munkálataival, amellyel kapcsolatos pályázati felhívás az olasz közlönyben jelent meg augusztus 4-én. 

Ha gondolkozol ilyesmiben, tudd, a felújításhoz legalább 25 millió euro szükséges. Az összegből az aréna alatti folyosók és az ötemeletes nézőtér felújításának is ki kell jönnie. A munka már októberben megkezdődhet, de legyél tisztában azzal, hogy két év alatt kell újjávarázsolnod a monstrumot eredeti szépségében az előtte levő térrel együtt. Számolj azzal is, hogy sem Róma önkormányzata, sem Olaszország nem támogatja a projectet, viszont kiköti, a felújítás alatt nem reklámozhatsz az épületen, maximum a céged logoja kerülhet rá két és fél méteres magasságban. A pályázók között egyelőre az olasz cipőgyáros Diego della Valle nevét hallani és biztos lehetsz benne, hogy pár japán befektető is rámozdul a bulira. Ha belevágsz, ha nem: a közeljövőben érdemes munkavédelmi sisakban látogatnod a csodát! 

 

Fotók: Flickr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.08.05. 09:49:21

Mondjuk ha valaki a világörökség részét meg akarja menteni, most megteheti!

Nyomek 2010.08.05. 10:56:47

Ebből látszik, hogy az ókori Róma közel sem egyenlő a mai Olaszországgal.
Az ókoriak képesek voltak felépíteni, a maiak meg karbantartani sem?

Egyébként brutálisan nagy építmény, érdemes saját szemünkkel is megnézni.

Nyugdíjas Szektor 2010.08.05. 11:42:46

Egykoron egy birodalomnyi harcos, most egy félszigetnyi divattervező...

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2010.08.05. 12:14:30

Azért az érdekes, hogy az állam nem támogatja a felújítást. A pisai ferde tornyot miből hozták helyre akkor?

Jerky_Maistro 2010.08.05. 12:43:56

@Nyomek: naná, hogy nem. a mai olaszok mindenféle népek keveredéseiből jöttek létre, csak jól hangzik a latin eredetre való utalás a turizmusban. a latinok i.sz. 476-tal kihaltak.
kíváncsi vagyok, melyik hülye újítja fel nonprofit. vagy profit, és 1000 évig tartó (ki)használati szerződést köt az olasz állammal.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2010.08.05. 14:03:23

Várjunk egy picit! 9 eurós belépő, évi 4 millió látogató, az annyi mint 36 millió euró éves jegybevétel. Ebből nem tudnak néhány év alatt szaros 25 milliót összespórolni. Hova tűnik akkor a pénz?

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2010.08.05. 15:04:16

@fesztiválozó: Ö..ö..nem tűnt fel, hogy OLASZOKRÓL beszélünk?
Nem kérdeznél ilyet, ha már dolgoztál volna velük egyszer is :)

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.13. 10:09:03

Mindamellett, hogy kedvelem az olaszokat, azért a realitások talaján maradva nem is hasonlítanám őket össze az egykori rómaiakkal. Semmilyen szinten.
Persze azt is tudjuk, hogy a birodalom milyen okok következtében kezdett széthullani. Ha igaz a hír, hogy az olasz állam erre nem ad pénzt, az viszont a vicc kategóriájába tartozik.
süti beállítások módosítása