.

Sok féle legenda terjed arról, hogy hogy is kell viselkedni Olaszországban, a fővárosi megoldásról meg egyenesen egy mondás is született, ami arra buzdít, hogy vegyük fel a helyiek szokásait. Ezzel alapvetően maximálisan egyet is lehet érteni, és persze nem is csak Itáliában használható tanács, csak éppen az embernek nincs mindig ideje kifigyelni, hogy hogy is tengetik mindennapjaikat a lokálpatrióták.

valahogy így élnek a rómaiak (Tinto Brass: Caligula)

Ha mindent nem is tudunk átmenteni a római szokásokból, azért néhány fontos szabályt érdemes betartani, és néhány alapvető hibát megelőzni.

  • sziesztának hívni a délutáni zárást: amikor Olaszországban (tájegységenként és évszakonként egészen különböző rend szerint) kora délután bezárnak a boltok, illetve azok egy része, az NEM szieszta. Azok csak úgy simán bezárnak, minden magyarázkodás és szakkifejezés nélkül. De ha véletlenül lenne is rá szavuk, az sem egy spanyol szó lesz, az garantált.
  • például így lehet sziesztázni, ha az ember nem olasz

  • étkezési idők figyelmen kívül hagyása: amilyen laza nép az olasz, olyan szigorú szabályai vannak a megfelelő étkezési időkre. Az ebédet például érdemes 1 és fél 3 között lerendezni (persze itt is van szórás), a vacsorát pedig nem nagyon lehet 8 előtt elkezdeni. A kettő között pedig akár kellemetlen meglepetések is érhetik a gyanútlan látogatót: bezárt éttermek, kelletlen kiszolgálás vagy éppen egy eleve csak turisták számára működő vendéglátóhely, ami nyilván messze nem olyan jó élmény. A kései vacsora tökéletes áthidalása egy aperitivo fogyasztása, például egy jó Aperol spritz, amihez általában egy kis harapnivalót is szokás fogyasztani.
  • spritz

  •  kávét inni étkezés közben: ez a cselekedet (a reggeli kivételével) bűncselekmények minősül, kávét csakis az étkezés lezárásaként, de nem közben fogyasztuk Olaszországban.

espresso

  •  pultnál rendelt étellel-itallal leülni: nagy hagyománya van önkiszolgáló rendszerben a pultnál rendelésnek. A helyiek általában így fogyasztják például az espressójukat is, pillanatok alatt megkapják, esetleg egy kis pohár hideg víz kiséretében, állva felhörpintik és azonnal fizetnek is, vagy ott, vagy a kasszánál. A kávé mellé esetlegesen fogyasztott péksütemény vagy más termék sem változtat ezen: a pultnál rendelt dolgokkal NEM lehet leülni. Lehet, hogy eltűrik, ha mégis, de alapvetően nagy modortalanság. Egyrészt nem szokás, másrészt általában más ára van egy-egy terméknek, aszerint, hogy ülve (felszolgálva) vagy állva a pultnál fogyasztjuk. Pultos rendelés esetén érdemes időben azt is kifigyelni, hogy előre vagy utólag szokás-e az adott helyen fizetni.

 

Tudtok még Olaszországban elkövethető fatális hibákat?

Szerző: tartufo | 2 komment

Címkék: hiba utazás életmód szokás róma szokások

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juc 2010.06.17. 11:46:51

hoooogyne. például kimondottan illetlenség nem késni. 10-15 perc javallott, de még félóra sem számít durva udvariatlanságnak.

greenpolis 2010.06.18. 22:50:01

...és NO szemét, ha az olaszok szeretnek szemetelni, de ők otthon vannak :)

Nem tudom, ezt látta-e vki élőben, Rómában állt június 7-ig a hulladlék-design hotel, Helena Christensen is megszállt egy éjszakát benne. (ez nem "bella", de talán mégis pont ezért illik a blogra, ötletes kampány, Rómában indult)

greenpolis.wordpress.com/2010/06/18/a-vilag-legszemetesebb-szallodaja-romaban-%E2%80%93-helena-christensennek-megfelel-sot/