.

Több ízben bemutattuk a Lavazza naptárját, indokolatlan lenne, ha az Illyről, az legminőségibb olasz kávéról nem ejtenénk szót. Annál is inkább érdekes a sztori, mivel a céget egy magyar ember gründolta, a temesvárról származó Illy Ferenc, aki az I. világháború után Triesztben telepedett le, majd létrehozta családi vállalkozását.

Az Illy ma továbbra is egy kis családi cég, amelyet a harmadik generáció vezet. Nem elég, hogy jó kávét főznek, nagyon komoly kiegészítőkkel bombázzák a szépre és dizájnos dolgokra fogékony kávézó néptömegeket.

Itt van mindjárt ez a csésze hypejuk, amire nagyon szépen rámentek. Elgondolásuk az, hogy kortárs művészekkel dizájnoltatják meg az ivóedényeiket.

Míg korábban kötélnek állt Pedro Almodovár is, a legutóbbi, 2010-es kollekciót Tobias Rehberger, német művész csinálta meg. Ha ajándékoznád karácsonyra, az Illy hazai webshopjában megtalálod a terméket.

És, hogy mi legyen az a gép, ami alá a jóizlésű ember alápakolja ezt a csodás poharat? Legyen az a Francis Francis X7. Nézzétek csak a reklámot, még az öreg is ledöbben, milyen kávét főz a masina.

Anyira szép... Feketében is kapható, ráadásul nem olasz kiváltság, nem onnan kell rendelni, itthon is kapható. Kapszulával működik, karácsonyi ajándéknak több, mint tutto.

 

Az Illy további termékeiről magyar nyelven a Facebookon is tájékozódhatsz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

escargot 2010.12.13. 12:32:55

Illyt szeretjük, a FrancisFrancis is szép, viszont a kapszulái olyan szinten túlárazottak _bármihez_ képest, hogy azért gondolkodóba ejt, és az ember kezdi belátni, hogy azért egy pl. Nespresso design sem annyira gyenge... ráadásul abban lehet játszani a kapszulákkal. Igen, tudom, az Illy azért egyféle, mert az _a_ kávé. :)

escargot 2010.12.13. 12:34:10

Illyt szeretjük, a FrancisFrancis is szép, viszont a kapszulái olyan szinten túlárazottak _bármihez_ képest, hogy azért gondolkodóba ejt, és az ember kezdi belátni, hogy pl. Nespresso design sem annyira gyenge... ráadásul abban lehet játszani a kapszulákkal. Igen, tudom, az Illy azért egyféle, mert az _a_ kávé. :)

escargot 2010.12.13. 12:35:42

Illyt szeretjük, a FrancisFrancis is szép, viszont a kapszulái olyan szinten túlárazottak _bármihez_ képest, hogy azért gondolkodóba ejt, és az ember kezdi belátni, hogy pl. Nespresso design sem annyira gyenge... ráadásul abban lehet játszani a kapszulákkal. Igen, tudom, az Illy azért egyféle, mert az _a_ kávé. :)

lora.s 2010.12.13. 14:55:09

Bizony, az Illy A KÁVÉ. Csak 100% arabikát csinál, nem akar jobbat meg rosszabbat is csinálni illy néven, csak a legjobbat. Az egyteen kávé amit cukor nélkül is jó meginni. 18 Fttal kerül többe egy 100% arabika Illy kapszula mint a Nespresso drágább kapszulái, amik feltételezhetően a magasabb minőséget is jelentik? Ennyivel jobb is az illy. Van 100% arabika neszpresszó? Nem derül ki a NP webszájtról. Ha az Illy robusztát is tenne a kávéjába NP árban lenne a kapszulája, de nem tesz. A robuszta olcsóbbá teszi a kávét és könnyű vele krémet csinálni, ezért hazsnálja mindneki más az Illyn kívül, de íze nincs.

A NP egy sztárokkal tuningolt marketingkávé egy élemiszer multitól. Az illy meg még mindig családi cég, századkkora anyagi háttérrel, mégis ha top kávéról van szó megkerülhetetlen. A Neszpresszó sokkal jobb mint a csibó-senseo stb, de nyomába se ér az illynek.

escargot 2010.12.13. 15:12:13

@lora.s: egyrészt a NP is többnyire arabicából dolgozik, amennyire tudom. Másrészt nem értem a nagy arabica-mániát: szerintem egy kis robusta (jó keveréseel, pörköléssel) jót tud tenni, testesebb, izgalmasabb, "férfiasabb" lehet tőle a kávé, de ez egyéni véleményem. (Valamelyik nagy kapszulás márka nemrég kimerészkedett egy robustát is tartalmazó változattal, virtuálisan megtapsoltam.)
Az árkülönbség, amit a múltkor néztem, olyan 60Ft/k. körül volt, de nem végeztem részletes felmérést. A párnásokról pedig tényleg ne beszéljünk.
NP ügyben nekem a választék az izgalmas, amiről írtam is, de nem sztárolom őket tovább. Nem fizetnek érte, és az Illyt is szeretem.

escargot 2010.12.13. 16:37:35

@lora.s: Közben vetettem egy pillantást az NP honlapjára: az egyes kapszulák leírásánál bevallják, van-e benne robusta (igaz, néha virágnyelven).

anonim konyakosmeggy függő 2010.12.13. 20:34:29

Egy Italofan ilyet iszik. Minőséget a szervezetbe, ráadásul a fogyasztásával magadat is följebb pozicionálod! Egy csepp luxus. Nézzétek meg a Starbucksban mennyi egy kávé, vagyis az a kávénak nem nevezhető mosogatólé, amit a marketingjükért cserébe fizettetnek meg veled.

lora.s 2010.12.14. 10:05:45

Az igazi kávé olasz. Pont. Az Illy ott is drágának és a legjobbnak számít, noha egy sima Autogrillben is van, nem feltétlenül csak luxus helyeken. A Lavazza a tömegkávé Olaszországban, van belőle jobb is, rosszabb is, a Segafredo is egy tömegkávé, nálunk sokáig az olasz kávéval volt egyenlő, mert ők jöttek be először Magyarországra.
De nehogy Svájcba vagy Amerikába menjünk multikhoz, marketingkávékhoz egy olasz blogon kávétanácsért. :-) Olyan tömegben, ahogy a multik előállítják a kávét nem is lehet, fizikailag lehetetlen top minőságű kávét csinálni. Nem terem annyi.

Aki kapszulásat iszik, az tisztában van vele, hogy eleve drágán kávézik, 18 Ft különbség az igazi minőségért nem sok.
A nagy kávéválaszték jobban marketingelhető mint az 1 kávé. Tiszta sor. Csak egyet sosem tudna a NP folyamatosan olyan jó minőségben csinálni mint az Illy, így meg jól elfedhetők a választékkal a minőségi differenciák. :-)
süti beállítások módosítása