.

A "hol lehet jó kávét inni Budapesten/az országban" mindig hálás vitatéma. Vitaindítónak hadd mondjam el, Málnuska barátnőmmel pendülök egy húron e kérdésben. Ő lehúzott jópár évet a hazai vendéglátásban, és közösen gondoljuk úgy, a jó fekete levesért irány Olaszország, majd fék az első benzinkútnál (AUTOGRILL), ahol 3 vagy 4 karos Cimballi kávégépből folyik alá a csoda. Persze drága lenne az a kávé, ha csak ezért ruccannánk át. Szerencsére van más megoldás is! Hogy mi? Azonnal mondom.

Mielőtt azonban nagyon a dolgok mélyére ásnánk, nézzünk meg egy kis videószösszenetet arról, Paulie a Soprano's sorozat legszórakoztatóbb kápója milyen összeesküvés-elméletet gyárt le arról, hogy minden, ami jó, az olaszoktól lett ellopva, (including/compresi) a kávé is. Elvtár-sunk egy amerikai kávézóban borul ki, ahol eléggé felkavarja a gazdag kínálat és bosszankodik, amiért a repertoárnak alig-alig része a szimpla espresso. A kávé amerikaiak által történő megszentsételenítését magam is helytelenítem, persze nem úgy, ahogy Paulie, aki az igazságtalanság felett érzett dühében el is lop a boltból egy kotyogós gépet, muhaha.

Paulival ellentétben én nem hiszek a kotyogós retro nosztalgiában. Magam illy kávét főzök illy kávégépből. Ez nem csak azért jó, mert finom, hanem, mert a kávénak magyar vonatkozásai is vannak. A céget a képen látható öregúr apja, a temesvári születésű Francesco Illy gründolta.

Miután Francesco túlélte az I. világháborút Triesztben telepedett le. Először a Hausbrandt kávécégnél dolgozott, majd miután ott nem voltak vevők az ötleteire, megalapította saját vállalkozását, amely ma már 150 országban van jelen, ezzel együtt még mindig családi a cég, a harmadik generáció vezeti. 

Amit az illyről alapszinten tudni érdemes az az, hogy a 100% arabica keverékben hisz. Nincs gazdag repertoárja, a cég tudománya gyakorlatilag abban áll, hogy az állandó minőséget konzisztensen elő tudja állítani. Úgy keveri a folyamatosan változó termésből a legjobb arabicát, hogy mindig ugyanazt az illy ízt kapd. Az illy egyébiránt egy meglehetősen különc cég. Nem akar közvetítőkön, általa nem ismert forrásokon, kávétőzsdén keresztül kávé alapanyagot venni. Saját termelőivel dolgozik, folyamatosan képzi, pénzdíjas versennyel ösztönzi a beszállítóit, hogy a legjobbat termesszék. Ettől magasabb náluk a kávé ára.

Amiben még egyedi a cég az a nyomás alatti csomagolási technológiájuk. Nyomás alatt nitrogént alkalmaznak a vákum helyett. Utóbbi nagyon sok aromaanyagot is kiszív a levegővel együtt, a nyomás alatti csomagolási mód viszont mindent benne tart a férmdobozban, így a minőség hosszan garantált. És hát persze, ha már egyedi karkaterisztika, nem lehet nem észrevenni, hogy az olasz cég ügyesen köti a kávézási kultúrát a dizájnhoz.

Dizájncsészéik, melyet minden évben egy neves művésszel, közéleti személyiséggel terveztetnek, mindig bomba siker. Persze nem csak a különleges kávékat és csészekollekciót teheti magáévá e márka rajongója, hanem a jó kávét, illy kávégéppel otthon is reprodukálhatja. Mert, hogy van pár lakossági felhasználásra szánt egyszerű darabja a cégnek, ráadásul itthon is kapható, nem kell érte elzarándokolni Olaszországba.

Közülük én a Francis Francis! x7 Iper-t favorizálom, aminek használatát életminőség változás követte. A gép csendes, formatervezett, garantáltan a konyha dizájndarabjává lép elő, érdemes ezért  előkelő helyre állítani. Népszerű lesz a vendégek körében, meglátva máris megkezdődhet a diskurálás a jó kávéról. A géppel mindez pillanatok alatt demonstrálható is.

A gép kapszulás. Az illy 4 féle kapszulát forgalmaz hozzá, melyeket színekkel is kódolt. A fekete főzi a legkomolyabb rövid kávét (espresso). A piros íze lágyabb kávét eredményez, a kékkel állítható elő a hosszú kávé, míg a zöld a koffeinmentes. Az alábbi videoból a kávékészítés egyszerűségéről alkothatsz képet.

Persze a hardcore környezetvédők mindig ágállnak a kapszula ellen, de ez engem mondjuk hidegen hagy. Vitás kérdés tárasaági körökben az is, hogy jó-jó, de a kapszula milyen drága. Ha azt vesszük, hogy egy elvileg jobb helyen a capuccino ára 350-500 forint között mozog és a minőség még ennyi pénzért is megbízhatatlan, egy kapszula áráért nem sokallom a 142 forintot. Pláne, hogy itt a minőség garantált, gyakran sokkal jobb az íz, mint, amit a vendéglátó egységekben kapok. A gép ára egyébként nem húzós, (50 000 forint) inkább a kapszula a business, amiből csak az illy szabvány jó a gépbe, más gyártók kapszulái nem erőltethetők bele.

Te milyen kávét iszol és hogy főzöd?

Címkék: illy espresso kft francis francis x7 iper ernesto illy francesco illy

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iqfighter 2011.01.10. 09:36:36

Itt a messzi eszakon, a cegnel automata Cimballo gep van. Egy ideig versenyeztettek a kavekat, de az Illy annyi szavazatot kapott, hogy azota az van.

maestro1 2011.01.10. 09:43:45

Én egy automata Saeco Odea Go-val főzöm (darálós), ami sajnos nem készít igazi espressót, de a capuccino viszont elsőosztályú. Nagyon hiányolom a jó espressót otthonra.

ekat 2011.01.10. 09:44:50

Otthon DeLonghi 15 baros géppel iszunk vagy E.S.E. podot (Molinari Oro), vagy őröltet, ami per pillanat éppen Illy, és finom. Itt a munkahelyen egy olcsó podos géppel gyártom a kávét Molinari Oro podokból.
Az ESE podnak nagy előnye, hogy nincs az ember egy gyártóhoz kötve.

Nelson Mandula 2011.01.10. 09:47:21

két kanál DE Omnia instant a pohárba, mellé egy kanál kompletta és két cukor. Forró víz rá, összekever és kész, a legkirályabb kávé a világon, és minden sznob elmehet a picsába.

balba 2011.01.10. 09:49:02

Gép: Gaggia Classic
Kávé: babból (ami néha Illy) őrölt

bl4ze 2011.01.10. 09:50:07

ha már kávéról pofázunk akkor tudjuk már mi fán terem a kávézás....
www.kavekorzo.hu

Kürüsüly 2011.01.10. 09:50:17

Szerintem ezek a kapszulás gépek a marketing egyik csúcsát képzik.
Hogyan lehet egy teljes háztartást kivonni a piacról,és egy márkához láncolni, és rávenni arra, hogy sokszoros áron vásárolja meg ugyanazt a terméket, úgy hogy még elégedett is legyen.

Zseniális húzás.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.01.10. 09:54:57

Igénytelen vagyok, mint a teve, nekem teljesen megfelel a Szarvasi Mini Espresso által főzött kávé, az alapanyagot meg kedv / ár / anyagi helyzet alapján változtatgatom. Most épp Segafredo Intermezzo. Főzés előtt őrlöm, a kávédaráló hangjától rögtön fel is ébredek.

Grabovszky 2011.01.10. 09:55:42

Sose vennék kapszulás gépet, kizárólag olyat, ami szemes kávéból frissen őrölve készíti a kávét. Egy kg kávéból általában 125 eszpresszó készül. Számoljuk ki. 2400 Ft-os Segafredo kávéból kb. 20 Ft, 5500 Ft-os Lavazza-ból 44 Ft, de még a fenti reklámban található linken kapható szemes Illy-ből (8800 Ft/kg) is mindössze 70 Ft egy csésze eszpresszó.
Nekem jobban ízlik az így készült presszókávé, nem vagy gártóhoz közve (ugye a kapszulák nem kompatibilisek), és egy nagyon komoly 300.000 Ft-os kávégép ára is megtérül max. 1-2 éven belül a kapszulák árához kélpesti árkülönbözetből, már napi 6-8 csésze főzése esetén is.

marklovassy 2011.01.10. 10:00:03

Jomagam egyszerre hasznalok Nespressot, french presst es moka potot (kotyogo).

Nespressot azert szeretem, mert ok is tudjak hozni ugyanazt a minoseget, amit boltban kaphato orolt kavekkal sajnos nem.

Jo volt viszont olvasni, hogy az Illy is magyar :)

marklovassy 2011.01.10. 10:01:30

@marklovassy: marmint hogy az egyenletes minoseget tudjak hozni. Orolt kaveval meg mindig van olyan szeria ami kevesbe jo.

Mr Garrison 2011.01.10. 10:06:58

én kotyogóssal főzöm a kávét. Annál nincsen jobb.

hopp-hopp 2011.01.10. 10:07:08

majd eljön egy reggel - bemondják a a tv-ben a harmadik világhárodú kitörését, - te, azért erre a hírre inni szeretnél egy jó erős feketét... odasétálsz a géphez és :-)
- ráeszmélsz - nincs több kapszulád, hmmmm
- behelyezed a kapszulát, megnyomnád a gombot - de ... az áramszünet becsap ...
- a macskád véletlenül átrágta a kábelt - és ott állsz ... tehetetlenül

stb.

sznobság az egész - de van aki megfizeti -

nemecsek ernő áruló 2011.01.10. 10:08:31

Nem szeretem a fekete kávét, általában tejjel szoktam higítani, de az IKEÁban multkor olyan finomat adtak, hogy tej, és cukor nélkül is élvezettel kortyoltam. :)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2011.01.10. 10:08:58

Na, aszittem, végre megtudom, hogy hogy lehet házilag eszpresszót csinálni, erre jön a kapszula... Hogy drága meg környezetszennyező az mondjuk érdekel, de hajlandó lennék megfeledkezni róla, ha. De hogy mától kizárólag egyféle kávét igyak... Nem.

akira2 2011.01.10. 10:16:25

@balba:

Két helyen főzök kávét, így kétféle gépem is van:

Az egyik egy Gaggia Classic (professore Gaggia találta föl az ESPRESSO-t), amihez van egy spanyol(!) darálóm, melyekben ESSSE (nem tévedés, 3 S-sel írja) cafe-t készítek.

A másik egy Nespresso, és ha valaki nem kávébuzi, de szereti a jó olaszos kávét, akkor csakis a nespresso-t ajánlom.

Ha nagy a család, sokan és sok kávét isznak, akkor megfelelő karbantartással a Gaggia Classic évtizedekig működni fog.

Mivel én egyedül kávézom a családban, rajtam kívül csak vendégek isszák, ezért éppen megfelelő alternatívának tartom a Nespresso-t is.

Kürüsüly 2011.01.10. 10:16:43

@hopp-hopp:

ez nem sznobság.
Ez csak a luxus érzete csóróknak.
Rolexet nem tud venni, ezért kitalál magának valamit amitől különlegesnek érzi magát-
Ugyanaz, mint a gasztro, vagy a boros téma.Így érezheti magát különlegesnek egy panelban(vagy igényes ahogy magukat jellemzik).
Egy kávét(kávéfőző gépet) mindenki meg tud venni, vagy egy 15 ezer forintos bort, vagy egy jó hátszínt.
Aztán a (a fölöslegesen drágán)megszerzett javakat el lehet úgy fogyasztani, hogy közben azt képzeli magáról, hogy ő az élet császára:)

akira2 2011.01.10. 10:23:08

@Kürüsüly:

Ha viszont az ember igyekszik örülni az élet apróságainak, pl. egy jó kávénak, egy jó bornak vagy egy jó ételnek - tovább nem sorolom -, az miért baj, ha közben jól érzi magát a bőrében?

Szerény véleményem szerint ez az élet értelme, és nem az, hogy Rolex-et engedhessen meg magának, vagy Ferrarit, vagy olyan hatalma legyen, hogy ténylegesen "az élet császárának" képzelje magát ettől...

Johny the mocsok 2011.01.10. 10:24:19

Jura a kávégépek Bentley-je!

Kürüsüly 2011.01.10. 10:28:33

@akira2:

szerintem ez az étel/ital mizéria(amihez most csatlakozott a barista kultúra), nem arról szól, hogy te örülj az élet apró örömeinek, hanem arról, hogy költs értelmetlenül sokat miközben hajszolsz valamit amiről azt képzeled, hogy kiteljesedhetsz benne:)

Johny the mocsok 2011.01.10. 10:28:47

akinek ízlik az ikeás, mcdonalds-os, stb. kávé, vagy akármilyen instant, zacskós..stb, az még életében nem ivott jó kávét, neki a trágyalé is megfelel!
Legyetek igényesek, vazze!

galicius 2011.01.10. 10:29:49

Nespresso-ból a Roma,vagy a Livanto.

hegyilany 2011.01.10. 10:29:52

Aha, 100% arabica, mi? Akkor honnan krémes hab a tetején? Merthogy azt a robusta adja ám...
Nem kell elhinni mindent...

Feketebotos Mark Y'henon 2011.01.10. 10:30:24

Valaki itt sznobozott...hát nem tudom. Valaki azt mondta nekem, hogy mindenkinek az a legjobb ami a legjobban ízlik. Ám. Óriási különbség van mondjuk egy Omnia-Lavazza vagy mondjuk Davidoff kávék közt. És nem az árra gondolok.
Nekem egyébként Saeco wienna főzi a kávét Segafredo babból. Az instant meg le van sz....a. Inkább vagyok sznob de iszok egy jó kávét. Otthon.
Anyámék egyébként törökösen főzik mézzel. Az is nagyon finom.

liebmanndini 2011.01.10. 10:32:42

Az elmúlt két évben többféle kapszula/ESE rendszert is kipróbáltam.

Otthon Lavazzát használok, mert kaptam ingyen kávégépet, csak a kapszulákat kell megvennem (130 Ft) de szerintem nem a legjobb, amint tehetem le fogom cserélni.

Az egyik irodában Café Gioa pod-os ESE kávé van, a legdrágább arabica kávé 74 Ft/adag. Egyáltalán nem dizájngép, de korrekt kávét főz.
kave-kavegep.hu/

A másik irodában Nespresso van. Szerintem a kisker piacon ez a legtutibb. A minőség itt is állandó, sok termék van, biztosan megtalálja mindenki a neki tetszőt és jó a dizájn is, ez is 120-130 Ft körül van.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.01.10. 10:33:10

Segafredo Intermezzo-t fogyasztunk. Havi kb. 100 adag fogy a 4x250g-ból, kotyogóban főzve.

Ha ezt átszámolom kapszulákra, akkor kb. 7-8x drágább.

Ez nem sznobizmus kérdése. Pénztárcáé inkább...

Kürüsüly 2011.01.10. 10:35:32

@Johny the mocsok:

ha már ültél bentlyben (persze nem) tudnod kellene hogy annál szarabb autóban nem is érdemes közlekedni. Mégis megteszed.
Hogy te mekkora egy igénytelen barom vagy.

liebmanndini 2011.01.10. 10:36:22

Én vállalom, hogy néhány dologban sznob vagyok.
Szeretem a jó kávét és a finom bort is, és hajlandó vagyok többet áldozni érte. Ráadásul apple termékeket használok, lehet savazni... :)

Viszont leszarom, hogy milyen autóval járok, nem a legújabb divat szerint öltözködöm és nincs plazma tévém sem, mert nem nézek tévét.

Ki erre költ, ki amarra.

mantis 2011.01.10. 10:39:35

"Elektra Microcasa a Leva" gépen főzöm, és magam őrlöm a kávét.

Nem rossz az illy, de azért nem az a kávézás csúcsa, főleg nem a kapszulás verzió...

Amúgy ha igazán jó kávét akarsz inni, akkor ajánlom figyelmedbe a Printát (Rumbach S. utcában). Na, az után már nem éred be az illy-vel :-)

Nebameg 2011.01.10. 10:42:49

Ez tényleg milyen egyszerű. Egyszerűen zseniálisak a kapszulás kávéfőzők! A környezetvédők meg kinyalhatják, mit tudnak azok az aromáról, kifinomultságról, meg az Illy életérzésről! Persze a kevésbé szofisztikált egyedeknek marad a Szarvasi, vagy a kotyogós, amikkel, azért szintén elég jó kávékat lehet készíteni.

personalsanchez 2011.01.10. 10:48:37

@Tibi bácsi:

ja eléégé kilóg a lóláb.
Azért az illy-n túl is vannak jo (jobb) kávék, a frissen és megfelelően darált kávéhoz pedis nem hasonlítható sem a kapszulás sem a podos, bár az (ese) pod még mindig szimpatikusabb és olcsóbb mint a kapszula.

egerészölyv 2011.01.10. 10:49:17

A "fekete leves" nem kávé. Ma már sokan annak hiszik, de annak idején, mármint a "várjon, mindjárt jön a fekete leves" idején senki nem asszociált róla a kávéra. A fekete leves eleink ügyes ötlete volt az emésztést elősegítendő. Nagyobb étkezések után fogyasztották. Zöldségekből, húsból, gyümölcsökből készített sűrítmény volt, néhány állandó alkotóelemmel, például a szilvával. Ez utóbbitól nyerte sötét színét.

anarch 2011.01.10. 10:52:46

Török módszer szerint: kávét ledarál, edényben vízzel felforral, kiönt, kicsit állni hagy hogy leülepedjen, fogyaszt. Eredetileg forró homokba kéne tenni az edényt, de a tűzhely teljesen jó megoldás.

en.wikipedia.org/wiki/Turkish_coffee

liebmanndini 2011.01.10. 11:01:46

egerészölyv:
ha már belemegyünk az etimológiába, akkor jöhet a gugli:
hu.wikipedia.org/wiki/Feketeleves

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2011.01.10. 11:03:58

Nespresso.
Illyt akartam, de a választék miatt inkább nem azt vettem. Pedig fincsi ám...
Nespresso mind a 16 féle variációját iszom hangulattól függően. Persze... drága... de nincs kocsim, 7 éves a képcsöves tévém, vásári farmert hordok..., felőlem legyen luxus ha úgy látják egyesek, de baromira szeretem a jó espressót és a tejes költeményeket is.

akira2 2011.01.10. 11:08:55

@Kürüsüly:

Szerintem pedig ez a két dolog együtt jár! Az egyik eladja (jópénzért) a minőségi portékáját, a másik pedig (jópénzért) megveszi és örül neki, ad egy csipetnyit magának a boldogságához.

És ez így van rendjén.

Vagy szerinted az a jó, ahol mindenki gyártja óccsóért a szart, és aztán senki sem élvezetből issza/eszi, hanem azért mert szomjas/éhes?

Szerintem a minőségi élethez minőségi fogyasztási cikkekre is szükség van, ha pedig valaki minőségi terméket gyárt, minőségi szolgáltatást nyújt, akkor abból majd lehet annyi bevétele, hogy minőségi életet élhessen.

De lehet, hogy Te inkább az olcsójánosok életvitelével szimpatizálsz?

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2011.01.10. 11:08:57

@JL: Így van. Mint hozzá nem értő, illetve csak elméletben hozzáértőként nem kell vele vacakolnom, nem is akarok rá időt fordítani, csak a (relatív) jó minőséget szeretném megkapni. Választékban meg bőven elég nekem a nespresso.

De éppen most, a változatosság kedvéért készítek is egy fekete vergnanot... :-)

Johnny Tinenbalm 2011.01.10. 11:12:52

ez fájt.

jó espresso a téma, erre jön a kapszula.. banebazz.. ennyi erővel az instant- és pótkávét is lehetne isteníteni..

Kürüsüly 2011.01.10. 11:15:32

@akira2:

Nekem nem magával a termékekkel van bajom, hanem azzal az álságos "műhobbival" ami körülveszi ezeket a termékeket.
Nem a finom kávával(borral,pacallal), hanem azzal, hogy ha valaki megveszi őket azzal feljogosítva érzi magát arra, hogy másokat minősítsen, vagy éppen mások fölé helyezze magát.

Ez nem csak a gasztro világában van így,de ez van szem előtt mert ezt a legkönnyebb elérni, így ennek a hobbinak hódolnak a legtöbben.

akira2 2011.01.10. 11:34:24

@Kürüsüly:

Nem értem ezt a "műhobbi" kifejezésedet. Ha valaki élvezni szeretné a kávézást, annak meg is kell tanulnia, hogy mi az, ami neki ízlik, és nem csupán azért kell innia, mert az feldobja, hanem a körítését is szeretné élvezni.

Szerintem épp az igénytelen, olcsó, műanyagpoharas kávézás nevezhető műhobbinak.
Az igényes kávézás, amelynek velejárója, hogy minőségi kávéscsészékből, minőségi kávét isznak az emberek - esetleg társadalmi életet is élnek hozzá - az kevésbé nevezhető műhobbinak. Ez utóbbi inkább az igényes kultúrát, az igényes kávékultúrát jelenti számomra...

liebmanndini 2011.01.10. 11:35:45

@Johnny Tinenbalm:
Megmondanád, hogy otthoni körülmények között, ha nem kapszula vagy ESE pod, akkor hogyan csinálsz jó espresso-t? A kotyogós és a momert/szarvasi kávéfőző NEM presszó kávét csinál, bár én ezeket is szeretem.
A profi daráló+tömörítő+karos presszógép otthoni körülményekre nem alkalmazható az ára és helyigénye miatt. Szóval mi a tipped?

Elég sokat kávézom mindenfelé BP-n, de nagy százalékban a minőség a nespresso kávék alatt van, pedig háromszor annyit kell fizetni érte...

pecsabi 2011.01.10. 11:37:25

Nespresso! nagyon finom, és olcsó a kapszula hozzá Bécsben :)

Kürüsüly 2011.01.10. 11:50:02

@akira2:

látod már megint itt az "igényes" szó:)

Az a műhobbi, amikor könnyen megszerezhető, felületes tudást igénylő apró élvezethez juttatod magad azzal, hogy veszel 10.000 forintért egy kiló kávét amiből csinálsz magadnak egy kávét,ami finom.
Majd ez nem elég azt gondolod, hogy ez növelhető azzal, ha köríted csokit eszel hozzá, szívecskét rajzolsz habból.
Ez egy műhobbi mert csak egy köznapi cselekvést spirázol nevetséges szintre nevetséges körítéssel, azért mert úgy érzed, hogy ezzel megkülönbözteted magad mindenki mástól, rosszabb esetben fölé helyezed magad azoknak akik csak isznak egy kávét azért hogy ne aludjanak el(igénytelenek) :)

Szerintem ez nem más mint a fogyasztói társadalom arany fokozatú konzumidiotizmusának a csóró(de nagyravágyó) rétegére kitalált műhobbi:)

marklovassy 2011.01.10. 11:51:37

@liebmanndini: annyit fuznek meg hozza hogy a Nespresso csak Magyarorszagon tunik megfizethetetlennek.

Itt ahol a nespresso €0.38, a boltban egy espresso €2.50, egy latte €4.50 - igy a nespresso nem tunik draganak. Megfizetheto.

Persze orolt kavebol fozni itt is olcsobb, de mint emlitetted a kotyogo marhara nem espressot csinal.

marklovassy 2011.01.10. 11:53:09

@Kürüsüly: miert gondolod hogy aki ilyeneket muvel azert csinalja hogy megkulonboztesse magat mastol?

En szemely szerint nem azert csinalok barmit is, hogy mastol erezzem magam kulonbozonek, hanem azert mert nekem jol esik es boldogabb leszek tole.

Ezt kellene elsajatitani es nem pedig az irigyseget kellene tokelyre fejleszteni Magyarorszagon.

fistic 2011.01.10. 11:54:50

Itt ez a gép:
www.youtube.com/watch?v=mQUvZMlLlRw
34 ezer forintért van meghírdetve a kavekorzo-n. Eszpresszót csinál. Marhára nem nagy ügy jó kv-t csinálni, csak kicsit igényesnek kell lenni.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2011.01.10. 11:59:07

Az úgynevezett "környezetvédők" téma is mindig felmerül a kapszulákkal kapcsolatban... mintha ez lenne a legfontosabb és legégetőbb dolog...

fistic 2011.01.10. 11:59:43

@liebmanndini:
Elégg vicces fiú vagy te. Elég sokan művelik az otthoni KV, +tárcsás daráló * tamper műfajt. Kb 60. ezerből használtan hozzá lehet jutni olyan készlethez, amivel a kávézók 90% -ának minőségét egy 6 éves gyerek is überelni tudná. A kapszula minőségét meg aztán pláne meghaladja. Kapszulát dicsőíteni....totál szánalmas. Akkor már inkább ESE Pod.

fistic 2011.01.10. 12:03:13

Bocsánat ha kissé töredezett vagyok, de még annyit kívánnék hozzátenni, hoyg egy csúcsblend-el készített kv, otthoni eszpresszógéppel és tárcsás darálóval 22-30 ft-ból jön ki. Aki 10 percet rászán guglizásra az már képben is lesz ezekkel az adatokkal. Ezek után a kapszulás trógerségeket istenítőkről elég mókás képet kaphatunk.

marklovassy 2011.01.10. 12:06:02

@fistic: egyebkent csak annyit kerdeznek, hogy melyik a jobb:

1, a kapszulaban van legmentesen csomagolva az orolt kave

2, a negyedkilos tasakban van legmentesen csomagolva az orolt kave - amit elso hasznalat utan mar nem zarsz vissza legmentesen es onnantol folyamatosan veszit az aromabol?

(Tudom lehet eleg jo tarolokat kapni amig "majdnem" legmentesen zar)

m_balage 2011.01.10. 12:09:50

@marklovassy: a
Tapasztalat
azt mutatja, hogy a második. Mondjuk egy kilós csomag végén már érezni öregedést. Addig meg: csattintós doboz vagy befőttesüveg.

pier11 2011.01.10. 12:10:59

@marklovassy:
Frissen darált! Mitől veszítene az aromából..?

Kürüsüly 2011.01.10. 12:12:39

@marklovassy:

Az irigység hogy jött ide?:) boldogabbá tenne , ha irigykednék az kifinomult ízlésedre?:))

A megnyilvánulások(általánosságban) és persze az igényesség mint jelző gyakori használata nem éppen azt támasztja alá, hogy a barisra gasztro borász maga miatt tenne bármit is.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek az embereknek a 99.9 %-a kizárólag azért gurgulázik a presszó kávéval, hogy mindenkinek megmutassa, hogy mennyire kifinomult:)

marklovassy 2011.01.10. 12:12:54

@m_balage: nalam a tapasztalat a forditottjat mutatja, mert annyit nem fogyasztok kavebol - napi 1-2 csesze. Meg kenyelmes. Ettol fuggetlenul felolem barki barmit hasznal es tart jonak, de ertelmetlenul vagdalozni tipikusan magyaros.

Sznobsag meg kizarva, nem erdekel ki mit gondol. Itt meg amugy sem szamit, leginkabb Magyarorszagon (es tole keletre) fontos ez.

m_balage 2011.01.10. 12:13:56

@m_balage: ja, persze, ovlasni nem bírok. Én eleve szemeskávéban gondolkozom.
Azaz:
3, Szemeskávé, adagonként frissen darálva <- OK.

marklovassy 2011.01.10. 12:14:16

@Kürüsüly: mikor beszeltem igenyessegrol? En kenyelemrol beszelek. Engem marhara nem dobna fel, hogy ha te "irigykednel ram".

Sajnos bizonyitod a stilusoddal, hogy jo dontes volt elkoltozni.

proletar 2011.01.10. 12:14:38

"A gép ára egyébként nem húzós, (50 000 forint)"

nekem az.

Kürüsüly 2011.01.10. 12:16:29

@marklovassy:

Örülök, hogy rossz példámmal alátámaszthattam a jó döntésedet:)

pier11 2011.01.10. 12:19:23

@Kürüsüly:
Én pár hete azért kezdtem el espresso közeli kv-t inni, mert rátaláltam egy alap gépre ami már egész jót készít, és egy jó fórumra /kávéológia/ ahonnan nagyon sokat tanultam. MAGAMNAK! Nem másnak akarom megmutatni, de valóban megosztom a családdal is, milyen a jó espresso amilyet Rómában szoktunk inni!

m_balage 2011.01.10. 12:20:00

@marklovassy: szerintem ott van az alapprobléma, hogy kinek mi miért éri meg.
1, Számít a kényelem, csak 30×30cm van a konyhában a kávéfőzőnek, gombnyomásra akarsz kávét, nem számít az egységár -> POD.
2, Számít a minőség, az elérhető legjobbat akarod, van 60×30cm a főző+darálónak, szereted a "szertartásokat" -> akkor meg ez.

Csak sajnos sokan az 1, csapatból be akarják magyarázni a többieknek, hogy náluk van a megoldás. Pedig kinek mi a jó.

m_balage 2011.01.10. 12:22:06

@m_balage: olyan ez mint mikor a suzukis magyarázza h minek vettél BMWt amikor a suzi olcsóbb is meg sosekopel, meg ábólbébe :) bmwsek hülyesznobok :)

Nem én voltam, no flame please :)

marklovassy 2011.01.10. 12:24:29

@m_balage: mint mondtam nem akarom bizonyitani hogy ez a legjobb. Nekem ez valt be, mert mint irtam nem iszok annyi kavet hogy egy negyedkilos zacsko elfogyjon mig jo es nincs daralom, helyem megvegkepp nincs. De eredetileg rendes daralos espresso gepet akartam. Csak az zavar, ha valaki teli torokbol uvolti hogy "mukocsog sznob". Meg kell tanulni elfogadni a tobbieket es nem meggyozni probalni mindenkit, nyugalmasabb az elet igy.

Kürüsüly 2011.01.10. 12:25:35

@pier11:

Én nem kifogásoltam a jó kávét, és azokat sem akik azt isszák.

Az igénytelenezőket, és azokat kifogásoltam akik olyan manírokkal körítik a kávézást ami meghaladja a normálist.

m_balage 2011.01.10. 12:35:25

Aki kíváncsi azoknak a véleményére is,
akik az illyhez képest más irányból is megvilágították itt a témát és emiatt kitiltást érdemeltek ki,
vagy csak szemezgetne a szenvedélyszerű kávézás híveinek gondolataiból, jöjjön a kávéológiára!
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9014122

lora.s 2011.01.10. 12:50:32

Hogy mit viszünk be a szervezetünkbe az nagyon nem mindegy. Az vagy amit megeszel.(iszol)

Mély egyetértésem Riccardo Illyvel, hogy miért érdemes ínyencnek lenni: "Jó, ha túl tudunk jutni azon, hogy csak a létfenntartáshoz szükséges ételt, italt vegyük magunkhoz. Ezzel kettős elismerésben részesítjük az emberiséget – mondja Riccardo Illy."
www.fn.hu/gasztronomia/20090528/presszokave_is_magyar/

Ez a cikk is nagyon részletes a témában: www.deluxe.hu/cikk/20090603/riccardo_illy_interju_az_illy_cegcsoport_bemutatasa_az_eszpresszo_keszitese_a_kave_feldolgozasa_kavegep_limitalt_szerias_termekek_a_kavekultura_terjesztese?p=0

Illyből van szemes, darált, podos, kapszulás, kinek mi tetszik. A kapszulák nagyon kényelmesek. Az Illyé saját tapasztalatom szerint is a legjobb azok közül mait kóstoltam. Sokkal jobb mint a Nespresso, ha valami marketingkávé, akkor az végképp az, a 16féle ízzel együtt. De még mindig jobb mint a filterkávék, a szintén marketingtankönyves amerikás kávézóláncok löttyei nem beszélve a Senseo, Dolce Gusto Tchibo vonalról. A Starbucks, Costa és társai számomra örök csoda, sok pénzért sokan megisszák a liternyi tejjel meg szirupokkal tupírozott rossz kávéjukat. A lényeg, hogy arra is vanigény.

Gombnyomásra konstans minőség, finom eszpresszó, nem véletlenül terjednek a kapszulák ennyire. Lavazzából is van jó, de csak 1. Nálunk még mindig a legjobb alapanyagból is sok kávézóban olyat hoznak csak, amit erősen ver az otthoni kapszulás. Olaszo-ban a legegyszerűbb kávézóban is közepes minőségű Sega kávéból is jobbat főznek mint itthon sokszor jobb minőséget képviselő márkákból. A vendéglátóhelyi gasztroforradalom reméljük eléri végre a kávé témát is.

pier11 2011.01.10. 12:51:03

@Kürüsüly:
Maradjunk annyiban, jó kv-t csak frissen darálva, karos géppel lehet készíteni,ehhez pedig kell némi körítés. Nem csak berakod a kapszulát, nyomsz egy gombot, és.... Sokat jártam már Rómában, Nápolyban, ott szoktam rá a kávéra, de sehol nem kapszuláztak, friss dara és fő a finom presso!

Kürüsüly 2011.01.10. 12:56:43

@pier11:

Mondjuk a jó kávé is gondolom mindenkinek más fogalmat takar:)
De ebbe már nem akarnék belemenni:)

Taxomükke (UK) 2011.01.10. 13:17:33

@marklovassy: Nálam speciel kaphatók olyan kávésdobozok, amelyek gyakorlatilag légmentesen zárnak.

zRg 2011.01.10. 13:33:12

Jura S95 használt, Svájcból, itthon felújítva, falunkban a szervizes barátnál. :) A kávé pedig változó, most épp Tchibo Espresso Sicilia Style, ez akadt.
Espresso vagy (dupla) ristretto feketén, magában :)

malnalau 2011.01.10. 13:55:14

15 bar, Krups :)A kávé, természetesen Illy, (amelyet volt szerencsém a trieszti illy kávézóban is kóstolni),Vagy Splendid zöld, vagy Lavazza arany :) .Volt szerencsém Illy kávé tanfolyamon is részt venni egyszer, hát zseniális volt ...de tényleg.Akinek egy kis kedve van a kávéfőzéshez, és annak rendes elsajátításához a Metro vevőakadémiáján nagyon baráti áron megteheti. Az ország legjobb baristája tanítja a kávéfüggőket :):):)

malnalau 2011.01.10. 13:57:20

@zRg: Én is kaptam most egy Tchibo Espresso Sicilia Style -t kipróbálásra, és nagyon meglepett. Nem rossz, markáns íz ,szép szín. kicsit kapar a vége, az árához képest nagyon jó minőségű.

Teknósbéla 2011.01.10. 14:13:53

Ez aztán a kifinomult kávézás!

"ilyen gépem van, meg olyan potom"

Én a frissen őrölt sparhelton, kotyogósból főtt koffeinbombára esküszöm.

Contaxg 2011.01.10. 15:38:36

Én úgy tudtam, hogy a Illy egy elég kaki kávé.
Kb 40% Arabica és kb. 60 marketing az összetétele. Így sajnos még jót nem ittam ettől a márkából.

zRg 2011.01.10. 16:10:57

@malnalau: nekem nem kapar, biztos a gépen is múlik. viszont lehet, hogy az eleje meg nálad finomabb :)

malnalau 2011.01.10. 16:29:10

Sikerült végigolvasnom a kommentek nagy részét...és kicsit furi, hogy van olyan emberke,aki képtelen észrevenni, hogy a kávézás egy hobbi. Igazi hobbi...hívjuk talán kicsi serelemnek...szándékosan z nélkül.Nem sznobéria. Az én kávéfőzöm ajándékba érkezett hozzám az uramtól, de az ára nem eget verő, viszont a 15 bar -t amitől rendesen megindul a kávé azt produkálja.
A kávé fajtákat illetően:Az Illy nagyon jó,természetesen vannak mellette más szintén 100 % Arabica kávék is,de itt jó a marketing,nagyon jó. A mókust is azért szeretjük jobban a patkánynál, mert a marketingje profibb:)Mi az urammal imádjuk Olaszországot,sznobság nélkül minden nélkül :), én ott veszem a kávékat is. Hogy miért?Fele annyiba kerül,mint itthon.Egy normál dobozos Illy (250gr)5-5,5 EUR,a Lavazza D'oro, dupla csomagban (2x 250 gr)7 EUR...egyszóval,utazásra ruhát alig viszek, hogy legyen helye a KÁVÉnak. Egyszóval Madarat tolláról, embert kávéjáról :)

lora.s 2011.01.10. 16:41:51

Contaxg esetleg kóstold meg az Illy kapszulásat, meg fogsz lepődni. Bár, a megjegyzésedből látszik a jó magyar ellendrukkerség lényege, az irigység és rosszindulat. De legalább jól mulatunk, hogy még ezen az alapon is szektákat lehetne csinálni.

Akinek robusztás ízlése van, szereti a keserűt, úgysem fog 100% arabikát inni, nem mintha a 100% arabika garancia lenne arra, hogy egy kávé jó. Van 100% arabika 3000-ért, de inkább ne kóstolja meg senki. Robusztával erősebb lesz a crema, de az íz... hát nekem marad a full és jó arabika.

Lehet nem szeretni, sznobozni, erre megy a világ, a kapszula fele. Könnyű, egyszerű és a végeredmény simán felveszi a versenyt a sok pepeccsel, nagy helyigénnyel, és állandó karbantartást, beállítást igénylő otthoni gépekkel/darálókkal és miegymással.

Párszáz tiszteletreméltó rajongón kívül nem sokan bíbelődnek otthon a tökéletes presszó előállításával. Lehet, hogy csak saját daráló, szuper gép, friss pörkölés, egyéb faxnik és hozzáértés mellett lehet a legjobb kávét főzni, de ez utópia. Olaszországon kívül nincs más hely ahol tele van minden kis kávépörkölőkkel, és egyébként is, ezzel én otthon nem akarok foglalkozni. Ezt csinálják meg nekem a kávézóban, ott pörög a kávé, elvileg nem megy tönkre a nagy kiszerelés mert nem áll hetekig a levegőn.

A friss pörkölés is legfeljebb vágyálom lehet itt, vicces mikor látom a hetekig nyitott zsákokban álló ún. "friss" kávékat boltokban. Na persze, hazaviszed a frisspörkölést, tárolod vmi dobozban, vagy kibontasz otthon 1 bolti kilósat és pár nap múlva semmit sem ér mert tönkremegy a levegőn. Na ezért nincs Illyből otthonra 250 grnál nagyobb csomagolás.

Mindenki azt a kávét issza úgyis, ami ízlésének, pepecselésigényének, pénztárcájának megfelel. Van igény a 3in1ra is meg a filteresre is, amikkel engem a vlágból ki lehet üldözni. Sokan sokfélék vagyunk, fogadjuk el egymást, gyerekek, ez (lenne) benne a szép.

horvathx 2011.01.10. 17:34:16

Ajjaj ezek szerint én is a "párszáz" rajongó közé tartozom. Annak idején akkor hagytam abba a téglás kávé ivását amikor egy ismerősöm azzal jött haza az egyik "kávé-gyártótól" hogy: Te tudtad, hogy az őrölt kávé nagy mennyiségben pörkölt árpát tartalmaz?
Na azóta csak szemes kávét használok. Igaz a kávézás nekem hobby, kicsit több is már. Jelenleg a kávét magamnak pörkölöm, cirka 3000Ft/kg áron olyan keveréket csinálok magamnak amilyet csak akarok: csokisat, gyümölcsöset, karaktereset vagy éppen amihez kedvem van. És ezért ki sem kell lépni a lakásból, neten minden megrendelhető. Én mindig friss kávét iszok, nekem ez jön be.
Nem akkora luxus, csak kicsit körbe kell járni a témát.
Valaki írta, hogy csak a robusztás keverék tud igazi kremát, ki kell, hogy ábrándítsam ez urban legend, a friss 100% arabica is tökéletes kremát tud.

Contaxg 2011.01.10. 17:41:40

@lora.s: A párom a munkában Nespressot iszik, de valamiért reggelenként az én bíbelődős Caffe Latte készítményem az igazi. De ha én nem, akkor Ő készíti el magának mert ez megtanulható és nincs benne semmi ördöngösség. Ár/minőség mutatója pedig verhetetlen.
A valaki nem hiszi, hogy drága a podos kávé akkor nézzen rá a Youtube-on azon videókra ahol az amerikai és olasz tulajok, hogy töltögetik újra a Nespresso podokat házilag. :)

lora.s 2011.01.10. 18:36:00

Való igaz, urban legend, hogy csak a robusztás kávával lesz jó a krema. Azzal biztosabban vastag lesz, egyszerűbb. Néhányaknak bosszantó, tudom :) hogy az Illy nemcsak marketing, hanem nagyon finom is. A 100% arabika Illyvel is tökéletes kremát lehet csinálni, ezt szolgálja a technológia. Nézzétek csak meg a fent linkelt videót, hogy néz ki a lefőtt eszpresszó. Vagy ezt: www.youtube.com/watch?v=gf9K0Ms8fXQ
A kapszulatechnológia nemcsak kényelem, rásegít.
Lehet több uservideót is találni és azokon is pont ilyen szép kremás eszpresszó fő a kapszulákból, tetszik vagy nem.
Nekem még mindig az íz a fontosabb, nem a krema.

Horvatx ortodox eszpresszósoknál ne emlegesd, hogy ízesített kávét iszol, és a latte sem a legalkalmasabb egy kávé ízének megállapítására, még a végén megmosolyognak. :-)

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha szbvány lenne a kapszula is. Az ESE pod szabvány, de mégsem terjedt el annyira, vagy csak nincs körülötte akkora hajcihő. De leginkább az lehet, hogy egyik gyártó se tolt bele annyi pénzt mint a Nestlé a kapszulákba, így most már mindenkinek muszáj azt gyártani, akár akar, akár nem.

Kihalni biztos nem mostanában fog a szemes és darált kávé sem. A bakelit és a CD is tartja magát, és moziba is megyünk még pedig le is tölthetünk mindent.

Contaxg 2011.01.10. 19:34:40

Hallottam valahol egy jópofa kis hármas szabályt a minőségi kávé készítéshez. Tuti, hogy nem teljesen így volt, de lényeg nagyjából ez volt:

A kávé legyen 3 hónapnál frissebb pörkölésű, 3 napnál ne legyen öregebb az őrlőben és 3 percnél ne álljon tovább őrlés után.

Erre a pod technika alkalmatlan.
De természetesen ahány ház annyi igény...

250ce 2011.01.10. 22:18:30

sajnos úgy is törölni fogjátok. az illy ugy sz.r ahogy van.

mondanam akkor en 2011.01.11. 01:34:22

A cikk tartalmaz legalabb egy pontatlansagot....Illy nem csak sajat termelesu babkavet hasznal.
Hianyzik tovabba egy apro reszlet: Az Illy gepek sorra nem Olaszorszagban keszulnek...a karos gepeik pl. francia gyartasuak.
Az Illy minoseg szeles korben elfogadott, a csucsminoseg csak szuk korokben.Igenyesebbek szamara nehany kavezoban jamaicai Blue Mountain is kaphato, egy Wesselenyi utcai internetkavezoban pedig olasz gepen, a vilaghiru londoni "Mercanta-Coffee Hunters" altal beszerzett es az ugyancsak vilaghiru Monmouth ceg altal porkolt kavebol fozik az igazit!

horvathx 2011.01.11. 09:13:56

@lora.s:

Azt hiszem félreérthető voltam, nem ízesítem a kávét! Minden kávé fajta egyedi ízvilágot hordoz, a kávéfajtákat keverem úgy, hogy bizonyos jegyek együttesen erősebbek vagy enyhébbek legyenek.
pl. Etióp Sidamo kifejezetten gyümölcsös, a Kuba vagy Mexikói karamellás stb. sorolhatnám. Ezek nem ízesített kávék, eleve ilyenek.
Nyilván ilyen mélységig nem mindenki megy el.

Péter 2 2011.01.11. 10:00:46

@lora.s: Nem különösebben bosszantó az Illy, ne hidd. Pusztán arról van szó, hogy olcsóbban, sokkal jobb kávék is vannak Olaszországban (és persze itthon is kaphatók, valamint számos vendéglátó helyen használják őket, bár csak nagyon kevés helyen tudják jól elkészíteni). Csak példának pár: Barbera, Bonomi, Covim, Danesi, Hausbrandt, Lucaffè, Manuel, Mauro, Molinari, Musetti, Pascucci, Pellini, Vergnano, Vescovi, Zicaffè.

Az Illy úgy kétszer annyit kér a kávéjáért, mint amennyit ér. Ezek a felsoroltak sokkal reálisabb áron adnak sokkal jobb minőséget. A kapszulás ára pedig külön horribilis, tessék csak felszorozni egy kilóra, és aztán meghökkenni. Pár kilónyi kapszulás kávé árából már jó minőségű főzőt (nem Francist) lehet venni...
süti beállítások módosítása